Bemutatkozás

A Budafoki Fúvósegylet zenekara 2011-ben elnyerte a Kultúra 22 díjat. Ez alkalomból írták rólunk:

A Budafoki Fúvósegylet 2010-ben volt 20 esztendős. A zenekar a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola falai között kezdte meg működését, az iskola tanáraiból és növendékeiből. Mai napig ők alkotják a zenekar tagságát, de mindig van köztük jelenlegi zeneiskolás is. Az elmúlt húsz év alatt állandó résztvevői lettek a kerület rendezvényeinek: találkozhatunk velük koszorúzásokon, ünnepségeken, a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon, szereplői minden évben a Nagytétényi Szüreti Mulatságnak is.

Fontos szerepük van a hagyományőrzésben, a fúvószenei hagyományok újraélesztésében, megtartásában és fejlesztésében. Közel húsz alkalommal szervezték és rendezték meg a Budafoki Fúvóstalálkozót, mely szűkebb környezetünk rangos eseménye.

Eddig legalább negyven hazai és külföldi együttes fordult meg a fúvóstalálkozón, melynek célja a közös muzsikálás örömét biztosítani a résztvevő együtteseknek, zenei élményt nyújtani a közönségnek. Repertoárjukban a sváb népzenei hagyományok dallamain keresztül, a tradicionális fúvósmuzsikán át a kortárs zenéig sok műfaj szerepel.

Az együttes megalakulása óta rengeteg külföldi fellépésen vett részt, több mint tíz országba vitték a kerület jó hírét. A kitartó és eredményes munka elismerése a Kultúra 22 díj odaítélése, mellyel Budafok-Tétény megköszöni a Budafoki Fúvósegylet magas színvonalú részvételét a kerületi közéletben, ezután is számítva rájuk.

A zenekar története évszámokban

1992-ig Budafoki Ifjúsági Fúvószenekar

1992-től Budafoki Fúvósegylet zenekara

1983 Fesztivál Veszprémben Turné az NDK-ban, Greifswald

1984 Turné Dániában, Fanö

1986 Soproni zenekari tábor Bécsi koncert

1987 Soproni zenekari tábor

1988 Soproni zenei tábor Vendégszereplés Németországban: Mülheim An der Ruhr város zenekaránál

1989 Nemzetközi Fesztivál Hollandia Kerkrade Kerkrade-i nemzetközi fúvósversenyen II. helyezet koncert kategóriában műsoron: Zodiák, Székely muzsika (szóló: Joó András) és Mesemondó tánc és III. helyezet Gyep-show kategóriában

A Novák Zsuzsa vezette Majorettcsoporttal Vendégszereplés Olaszországban: Chirie város zenekaránál Résztvettünk a Népstadionban az Illés koncerten, és közreműködtünk a Ta-ra-ra-ram-ra-tam számban

Görög zenekar vendégül látása. Közös felvonulás a várban

1990 A Budafoki Fúvósegylet megalakulása

Siklósi Fesztiválon indultunk, és III. helyezettek lettünk

Vendégszereplés Görögország (a görög zenekart 1989-ben láttuk vendégül)

Német zenekar vendégül látása Mülheim an der Ruhr-ból

1991 Nyáron ismét az olaszországi Chirie város tenekarának vendégei voltunk

Vendégszereplés Németországban: Limburg

1992 Salgótarjáni fesztivál

Vendégszereplés Németországban: Mülheim an der Ruhr, és Bonn

Decemberben vendégszereplés Técsőn, Ukrajnában

Év végével részt vettünk a Párizsi szilveszteri karneválon

1993 Nemzetköri fesztivál Lengyelországban, ahol ismét II. helyezettek lettünk koncert kategóriában. Csehországi tábor Klatovyban

1994 Vendégszereplés Legnanoban, Olaszországban. Belga zenekar fogadása Herentals városából

1995 Nyáron Belgiumi turné Herentalsba

1996 Tavasszal Lovran: horvát tengerpart napsütés, hűs tenger, és zenei fesztivál

Csehországi fesztivál Cheb városában. Siklósi fesztiválon szereplünk ismét

1997 A Rétyi zenekar meghívásában egy hetet töltünk Erdélyben

Szlovén zenekar fogadása Kapele városából

1998 Vendégszereplés Szolvéniában a Kapaleli zenakar meghívására

1999 Tavasszal Bonni karneválon veszünk részt

2000 Olaszországi turné a BigBanddel: Gissi és Castel Frentano városában

2001 Egy nem zenei esemény Makádi Kati (bfe) és Damr Urek (szlovén zenekar) esküvője augusztusban

2002 Kőszegen felelevenítjük a régi hagyományokat egy zenekari tábor keretében

2003 A Horvátországi tengerparton a Lovrani fesztiválon veszünk részt, majd a kapelei zenekar vendégei vagyunk.

Bodajkon zenekari tábor

2004 Gemencen ismét zenekari tábor, majd Balatinalmádiban az első biciklitúránk

2005 Pilis városában zenekari tábor

2006 Turné a SuperNova majorettcsoporttal San Quentinban Franciaországban, Eselle városában Belgiumban,

Nyár végén olaszországi turné szintén a SuperNova majorettekkel

2007 Görögországi turné SuperNova együttessel

2008 Erdélyi tábor

2009 Tábor Balatonakaliban

2010 Minősítő hangverseny a Kaluzál házban, év elején az egyesület 20 éves évfordulója alkalmából, a zenekart Arató László mellett az évforduló alkalmából Pajzs Gábor és Tóth Béla is vezényelte, a minősítés Koncertfúvós kategóriában kiemelt arany.

Turné Bulgáriában, kis zenéléssel, annál több pihenéssel, és látnivalóval

2011 Újévi koncertet adunk a Kelenvölgyi Közösségi Házban

Februárban koncert az Erkel év alkalmából

Nyári tábor Csehországban

2012 Szokásos év eleji nagykoncert Liszt év alkalmából

Gödöllői Fúvóstalálkozó

Szezonzáró koncert Rózsavölgyben

Biciklitúra Verőcére

2013 Újévi koncertet adunk a Klauzál házban

Részvétel a Nagytétényi Fúvóstalálkozón a Szelmann házban

Szezonzáró koncert Rózsavölgyben

Biciklitúra ismét Verőcére

2014 Május 1-i térzenélés a Campona előtt

Biciklitúra Dunabogdányba

Szezonzáró koncert Rózsavölgyben

2015 Az egyesület 25 éves évfordulója alkalmából megrendezett újévi nagy koncert, amin számos régen látott taggal kibővülve adtuk az elmúlt évek egyik legsikeresebb koncertjét.

Részvétel Lovrani fúvósfesztiválon

Biciklitúra Adonyba

A kapelei Szlovén zenekar fogadása a borfesztivál idején

2016 Februári teltházas nagykoncert a Klauzál házban

2017 Februári teltházas nagykoncert a Klauzál házban

Látogatás Szlovéniában a kapelei zenekar meghívására

2018 Februári teltházas nagykoncert a Klauzál házban

Látogatás Szlovákiában

2019 Februári teltházas nagykoncert a Klauzál házban

Részvétel Lovrani fúvósfesztiválon

Kirándulás Csehországban

2020 Az egyesület 30 éves évfordulója alkalmából megrendezett újévi nagy koncert.